Jamie állt először talpra, majd felsegítette Scott-ot. Egy rövid pillanatig abban reménykedett, hogy a kocsi utasai elájultak. De reményei szertefoszlottak, mikor a kocsi ajtajai kicsapódtak, és a két férfi kitámolygott belőle. Az egyikük feje vérzett, de amúgy sértetlenek voltak.

- Gyerünk! – parancsolta Scott, és Jamie elindult a Virginia Street felé. Ki kellett jutniuk a nyílt terepre, ahol talán voltak emberek – szemtanúk. De ahogy mentek, Jamie érezte, ahogy valami elsuhant a füle mellett, és rájött, hogy újra rájuk lőttek olyan nyíllal. De legalább nem golyóval. A terv az volt, hogy a két fiút élve kapják el. De mi lesz azután? Mi hozta ezeket az embereket Renoba? Évekig senki sem törődött vele és Scottal, miért történt most ez az egész?

A fiúk elérték a főutcát. A parkoló sötétségét a Reno-i éjszaka fényei vették át. A kaszinók több ezer lámpával voltak kivilágítva: villogtak, forogtak, pörögtek, vagy zuhantak. Egyszóval, megtettek bármit, hogy bevonzzák az embereket. Volt egy Circus Circus nevű kaszinó, amelynek a jelképe egy óriás, 10 méter magas, rózsaszín és kék bohóc volt. Egy forgó nyalókát tartott a kezében, ami a bent lévő játékokat reklámozta. Az Eldorado lejjebb volt, az utca sarkán. A bejáratát állandó fények világították meg, amik egy tűzijátékhoz hasonlítottak. Jamie senkit nem látott a járdán, de az úton volt néhány kocsi. Merre? Kétségbeesve nézett körül. Semmi ötlete nem volt. Nem tudta hány ember követi, és hová bújhatna.

Scott felkiáltott. A színház ajtajai kivágódtak, és a két férfi, aki ezt az egészet elindította, az utcára lépett. Jamie készen állt a futásra, de aztán meglátta, hogy a bátyja mozdulatlanul áll, egyik kezét állán tartva, mintha fájna a foga. Az arca teljesen fehér volt. Keze lassan lehullott, és ekkor Jamie meglátta a nyíl fekete tollait az arcából kiállva.

- Ne… - sóhajtotta.

- Fuss Jamie! – mondta Scott.

- Nem, nem hagylak itt!

- Csak csináld! Nem tudsz segíteni, ha téged is elkapnak!

Ez persze igaz volt. Semmi mást nem tehetett. Ha csak áll itt, mindkettejüket egyszerűen elkapják. Jamie még hezitált egy pillanatig, aztán megfordult, és már rohant volna, amikor valami darázscsípés-szerűt érzett a jobb vállán. Rögtön tudta, hogy őt is eltalálták. A két férfi húsz méterre volt tőle. A kopasz lőtt rá. Jamie látta, ahogy leereszti a fegyvert. Megállt, tudva, hogy az üldözésnek vége. Hallotta, hogy egy másik férfi kiált a parkolóban. A motel riasztója még mindig szólt. Léptek zaja hallatszott. Scott térdre esett, Jamie pedig fátyolos tekintettel nézett rá, tudva, hogy ő lesz a következő. Valahogy boldognak érezte magát. Bármi is történjék, a bátyjával marad.

Aztán fékcsikorgás hallatszott, és egy másik kocsi jött elő a semmiből, szembefordulva a forgalommal. Jamie hallotta a dudálást, a neonfények fakulni kezdtek. Olyan volt, mintha az éjszaka magába szippantaná. Azt hitte, hogy a kocsi el fogja ütni, de annak mi értelme lett volna? Bedrogozzák, aztán meg megölik? Ebben semmi logika nem volt.

A kocsi reszketve megállt, egyik kerékkel a járdán. A jármű közé, és a két férfi közé állt be – pont, mint a németjuhász korábban. Az ajtó kivágódott.

- Szállj be! – szólt egy hang bentről. A sötét hajú férfi egy másik fegyverért nyúlt. Ez nem dartsot lőtt, hanem valódi golyókat. Az éles csattanást követően a kocsi egyik ablaka kitört, a második lövésre pedig a tükör is elszállt.

- Szállj be! – sürgette a hang. Jamie utolsó pillantást vetett testvérére, aki a betonon, egyik kezét kinyújtva, másikat maga alá gyűrve hasalt. Szemei csukva voltak, a nyíl pedig még mindig kiállt az arcából. Jamie már semmit sem tehetett, úgyhogy beugrott a kocsiba. Meg akarta tudni, hogy ki vezet, de nem volt ereje felnézni. Félig kívül volt még, de a kocsi már indult. Érezte, hogy a lábai még az aszfaltot súrolják, ezért előre nyúlt, hogy kapaszkodót keressen.

Egy kéz nyúlt érte, és megragadta a karját.

- Tarts ki! – parancsolta a hang.

Tolattak. Jamie hallott egy harmadik lövést, aztán egy motor bömbölését, és más autók dudáit, mikor közéjük hajtottak. De a forgalom elvesztette az alakját. Jamie számára a többi járművek csak színes foltok voltak, minden irányba mozogva. A neonfények körbe-körbe forogtak. Azt hitte látott négy kártyalapot – a kör, a treff, a pikk és a káró ászait – megjelenni egymás után. Az óriási nyalóka megfordult a bohóc kezében. Egy fényes piros cégér villódzott. EZ CASH SUPER PAWN – hirdette a felirat.

Hirtelen a kocsiban találta magát. Érezte, hogy az arca a finom bőrüléshez nyomódik, de a lábai még mindig kilógtak az útra.

Ez után már semmire nem emlékezett. Ahogy öntudatlanságba süllyedt, csak arra tudott gondolni, hogy megmenekült.

Don White az irodájában várakozott, amikor Mr. Banes visszajött. Kyle Hovey is vele volt, vérfoltos kabátja szakadtan lógott a karján.

- Elkapták őket? – kérdezte Don.

- Csak az egyiket. – felelte Banes.

- Az nem jó. – Don töltött magának egy pohár Bourbon-t. – Ettől még ugyanúgy kettőért kell fizetniük. – Egyik férfi sem szólt semmit. Ezt Don beleegyezésnek vette. Megemelte poharát és belekortyolt.

- Mi történt? – kérdezte.

- Nem szólt nekünk a kutyáról. – suttogta Banes.

- Nem tudtam a kutyáról.

- Nem számít. – mondta Banes lassan. – Az egyiket elfogtuk, és a rendőrség kutatni fog a másik után.

- Oh, igen? És miért?

- Gyilkosságért fogják körözni.

Don White meglepett arcot vágott – legalább is próbált. A hája miatt mindig is nehéz volt leolvasni az arcáról az érzelmeket.

- Kit ölt meg? – kérdezte.

Banes vigyorgott: - Nem kellett volna megkérdeznie…

A lövés nagyon hangos volt a szűk irodában. Banes szíven lőtte Don White-ot. Egy pár másodpercre, a férfi akit Jamie és Scott Don bácsiként ismert, rápillantott a whiskyjére, elfogadva a tényt, hogy már nem ihatja meg. A keze lehullott. Az ital kiömlött. Visszahanyatlott a székre.

Colton Banes egy utolsó pillantást vetett a hullára, aztán visszacsúsztatta a fegyvert a zsebébe. A két férfi elhagyta a szobát.